15 éves a Táncoló Egyetem

Printer-friendly versionPDF változat

15 éve táncol az egyetem

Ha egy ötlet megszületik és megvalósításra kerül, még nem lehet tudni, milyen sikeres lesz, mennyi ideig folytatható, milyen lendülettel működik majd évek múltán. A Pécsi Tudományegyetemen 2000 szeptemberében indult el a Táncoló Egyetem, néhány kétkedő és tömérdek támogató véleménnyel. Már az első bemutatkozó gálaest igazolta a projekt létjogosultságát, s 15 év működés után is a várakozásokon felüli népszerűségnek örvend. Talán azért, mert kiváló találkozási lehetőség a különböző karok hallgatóinak és dolgozóinak. Vagy az a magyarázat, hogy testmozgás és szórakozás is egyben, de lehet, hogy az általa teljesíthető kredit vagy aláírás miatt vonzó. Az igazi magyarázat azonban valószínűleg az a széles kínálati paletta, amely a táncok klasszikus és modern stílusain túl különböző egyéb mozgáskurzusokat is kínál, a lehető legtöbbféle érdeklődést kiszolgálva, s így minden mozogni vágyó számára népszerűek az órák, ahol remek hangulatban, igényes környezetben, kiváló oktatókkal tölthetik el tartalmasan szabadidejüket. A kezdetektől eddig több mint 25.000 jelentkező közel 60-féle kurzussal ismerkedhetett meg, mindig az adott időszakban legnépszerűbb tánc- és mozgásfajták közül válogatva.

A Táncoló Egyetem állította fel 2005-ben az egy időben legtöbben hastáncolók Guinness rekordját, majd 2010-ben ismét e cím birtokosa lett 826 régisztrált közreműködővel. Időközben a kezdeményezés alapszintű kurzusai mellett 2011-ben létrejött a magasan kvalifikált PTE Táncegyüttes is, tagjai egyetemi és külső rendezvényeken mutathatják be sokrétű tánctudásukat. Napjainkra a projekt a PTE egyik brand-jévé vált, országosan ismert lett, és továbbra sincs egyetlen olyan felsőoktatási intézmény sem, ahol hasonló kezdeményezéssel és táncegyüttessel büszkélkedhetnének.